Az egyes szervezeti egységek feladatai:
Polgármesteri kabinet
A polgármesteri kabinet az egyes kiemelt önkormányzati részfeladatok és a polgármester saját feladat- és hatáskörei gyakorlását segítő, az egyes osztályok feladatkörébe nem sorolt feladatokat ellátó belső szervezeti egység.
A Kabinet feladata a polgármester programjainak, közéleti szerepléseinek szervezése, a polgármester eseti megbízása alapján rendezvények szervezése, protokolláris feladatok ellátása, reprezentatív ajándékok beszerzése, valamint a polgármester rendezvényeken és médiában való megjelenésének tervezése, szervezése, a szükséges háttéranyagok összegyűjtése, az önkormányzatot érintő sajtóhírek figyelemmel kísérése.
Feladata továbbá a sajtó és kommunikációs feladatok ellátása, önkormányzat nevében írt közlemények előkészítése, Kisváros című újság hirdetési szerződéseinek előkészítése, a Polgármesteri Hivatal által megjelentetni kívánt újságcikkek, felhívások határidőben való továbbítása a szerkesztőséghez. Ezen felül a www.szszm.hu honlap szerkesztése, aktualizálása, a helyi rádióval és televízióval kapcsolatos szerződések figyelemmel kísérése, a várost érintő könyvek, kiadványok előkészítésében való részvétel, a Kabinet feladatkörébe tartozóan jogi jellegű ügyintézői és polgármesteri titkársági ügyintézői feladatok ellátása.
Jegyzői Referatúra
A jegyzői Referatúra a jegyző egyes saját feladat- és hatáskörei gyakorlását segítő, az egyes osztályok feladatkörébe nem sorolt feladatokat ellátó belső szervezeti egység. Ellátja a szakmailag illetékes szervezeti egységek által készített képviselő-testületi, bizottsági előterjesztések törvényességi szempontból történő ellenőrzését, rendeletek felülvizsgálatának előkészítését, a hivatal működését érintő szabályzatok folyamatos felülvizsgálatát. A jegyző utasítása alapján az önkormányzat által kötendő szerződéseket jogi szempontból véleményezi.
A Jegyzői Referatúra vezetője koordinálja a Városgazdálkodási Osztály és a Településrendezési és Építéshatósági Osztály szakmai tevékenységét.
A jegyzői kabinet feladata az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők, az európai parlamenti képviselők választásának, valamint a helyi és országos népszavazásnak a lebonyolításában való részvétel, egyes jogi jellegű feladatok ellátása, valamint az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok tulajdonosi jog gyakorlásával kapcsolatos ügyintézői feladatok, az önkormányzati társulásokkal kapcsolatos jogi jellegű ügyintézői feladatok ellátása.
A Jegyzői Referatúra a jegyző egyes saját feladat- és hatáskörei gyakorlását segítő, az egyes osztályok feladatkörébe nem sorolt feladatokat ellátó belső szervezeti egység. Ellátja különösen a Hivatal egészét érintő munkajogi, humán-erőforrás gazdálkodási és ehhez kapcsolódó adminisztratív feladatokat, a közfoglalkoztatással kapcsolatos feladatokat, illetve a közmunkával kapcsolatos teljeskörű ügyintézést.
Biztosítja az önkormányzat és a hivatal által kötendő szerződések jogi szempontból történő ellenjegyzését. Feladatai közé tartozik az önkormányzat tulajdonában lévő gazdasági társaságok tulajdonosi jog gyakorlásával kapcsolatos jogi segítségnyújtás.
A referatúra ellátja továbbá a közérdekű bejelentések és panaszok nyilvántartásának vezetését, illetve a jegyzői titkársági ügyintézői feladatokat.
Pénzügyi Osztály
A Pénzügyi Osztály ellátja a költségvetési rendelet előkészítésével, módosításával és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, továbbá könyvelési és számviteli feladatokat lát el. Előkészíti önállóan működő és gazdálkodó és önállóan működő költségvetési szervenként a költségvetést, az éves költségvetés teljesítéséről szóló beszámolót a zárszámadási rendelettel. Adatot szolgáltat a Magyar Államkincstár részére az elemi költségvetésről, a gazdálkodás éves végrehajtásáról. Időközi költségvetési jelentést a költségvetési év első három hónapjáról április 20-áig, azt követően havonta, a tárgyhót követő hónap 20-áig, a költségvetési év tizenkét hónapjáról a költségvetési évet követő év február 5-éig a Magyar Államkincstár Igazgatóságának megküldi. Időközi mérlegjelentést készít negyedévente a tárgynegyedévet követő 20-áig valamint az éves elszámolásokra vonatkozóan a költségvetési évet követő év július 15-éig szervezeti egységenként külön a Magyar Államikincstár részére. Konszolidált elszámolást készít a költségvetési évet követő év november 15-éig a részesedések és a részesedések utáni osztalékok alakulására vonatkozó adatszolgáltatás formájában az Igazgatóság részére. Ellátja a normatív állami, normatív kötött felhasználású támogatások, központosított támogatások, állami és egyéb támogatások igénylésével, elszámolásával, intézményfinanszírozással kapcsolatos teendőket. Egyes pályázati források lehívásával, elszámolásával kapcsolatos feladatokat végzi. Elvégzi a beruházásokhoz kapcsolódó hitelfelvételek előkészítését, hitelek lehívását, hitelszerződések teljesítését. Feladata a számlázás, számlaiktatás, ÁFA nyilvántartás, és az ÁFA bevallások havi benyújtása, különös tekintettel a beruházásokhoz kapcsolódó fordított adózás szabályainak betartására. Banki tranzakciók bonyolítása az OTP Elektra terminálon keresztül, együttműködik a bankokkal és házipénztár kezelési feladatokat lát el.
A Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény alapján az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletét megelőzően a kormány előzetes hozzájárulásához a Magyar Államkincstár részére adatot szolgáltat, melynek alapján benyújtja a Kormány hozzájárulása iránti kérelmet a fejlesztési célú ügylethez.
Az Európai Uniós forrásból elnyert pályázati támogatásokkal kapcsolatos pénzügyi-számviteli nyilvántartásokat vezeti, vérgehajtja a támogatáshoz kapcsolódó pénzügyi tranzakciókat, a vagyonváltozást számvitelileg rendezi.
Ellátja a a vagyonkataszter nyilvántartással, a gazdasági statisztika összeállításával, önkormányzati részvényekkel és leltározással kapcsolatos feladatokat.
Adóhatósági Osztály
I. fokú adóhatóságként nyilvántartja és előírja a helyi adókat , a gépjárműadót, az adók módjára behajtandó köztartozásokat és a talajterhelési díjat. Hivatalból vagy kérelemre hatósági bizonyítványt, valamint adó- és értékbizonyítványt állít ki. Az adók és az adók módjára behajtandó köztartozások vonatkozásában folyamatosan intézkedik a kintlévőségek behajtása iránt. Az adóbeszedés hatékonysága érdekében felderíti az új adózókat, helyszíni ellenőrzéseket, adóellenőrzéseket végez. A jövedéki adókról szóló törvény szabályai szerint ellátja a magánfőző desztillálóberendezések bejelentésével, valamint a magánfőzés adóbevallásával kapcsolatos feladatokat.
Szervezési Osztály
Az alábbi feladatokat látja el:
A képviselő-testület és bizottságok, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testületei üléseinek előkészítése, szervezése, az ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, továbbítása a törvényességi ellenőrzést végző szerv felé, az ülések anyagainak nyilvántartásával és közzétételével kapcsolatos feladatok ellátása. A nemzetiségi önkormányzatok képviselő-testülete üléseinek tartalmi előkészítésével kapcsolatos feladatok elvégzése. A települési képviselők, nemzetiségi önkormányzati képviselők részére ügyviteli segítségnyújtás.
Az önkormányzati rendeletek, valamint a Hivatal alapdokumentumainak naprakészen tartása, a szerződések, a hivatali szabályzatok, utasítások nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátása, a külső ellenőrzések javaslatai alapján készült intézkedési tervek végrehajtásáról nyilvántartás vezetése.
A Hivatal számítástechnikai, telekommunikációs rendszereink üzemeltetésével, karbantartásával, fejlesztésével kapcsolatos feladatok ellátása. A Hivatal gondnoksági feladatainak ellátása, e tekintetben a Hivatal munkatársai feladatellátásához kapcsolódó eszközgazdálkodási és beszerzési feladatok elvégzése, illetve műszaki karbantartási és hibaelhárítási intézkedések szervezése, a hivatali gépjárművek üzemeltetése, szállítási feladatok elvégzése.
A Hivatal vagyonvédelmével, biztonságvédelmével kapcsolatos technikai jellegű feladatok ellátása, a Hivatalhoz érkező hirdetmények kifüggesztési feladatainak ellátása. Iktatási, irattározási, postázási feladatok ellátása, takarítási feladatok elvégzése.
Az országgyűlési képviselők, a helyi önkormányzati képviselők, az európai parlamenti képviselők választásának, valamint a helyi és országos népszavazásnak a lebonyolításában való részvétel, a képviselői tájékoztatás kérések nyilvántartása, ügyfélirányítási feladatok ellátása, egyéb, központi nyilvántartási feladatok ellátása.
Városfejlesztési Projekt Osztály
Beruházási Iroda feladata az önkormányzat infrastrukturális beruházásainak bonyolítása, intézményi beruházások, felújítások bonyolítása, közbeszerzési eljárások bonyolítása a közbeszerzés szabályai szerint.
Projekt Iroda feladata az EU-s és hazai támogatási pályázatok készítése, benyújtása, nyertesség esetén a pályázat lebonyolítása és lezárása, fejlesztési koncepciók koordinálása, pályázat figyelés.
Városfejlesztési, Stratégiai Iroda feladata az önkormányzati utak üzemeltetése, karbantartása és fejlesztése, a közútkezelői feladatok ellátása, az önkormányzat feladatellátásához tartozó közművek fejlesztése, beruházások bonyolítása, a közmű üzemeltetőkkel való kapcsolattartás, lakossági panaszok kezelése, helyszíni ellenőrzések végzése, behajtási engedélyek kiadása.
Hatósági Osztály
Feladata a jegyző hatáskörébe utalt államigazgatási ügyek: hagyatéki ügyek, anyakönyvi ügyek, honosítás, talált tárgyakkal kapcsolatos ügyintézés, lakásvásárlási támogatás, a bírósági végrehajtásról szóló törvény szerinti jegyzői igazolás, gyámhivatali ügyekben ingó leltár készítése, marhalevél kiadása, méhnyilvántartás vezetése, méhzárlat elrendelése, vadkár ügyek intézése, veszélyes ebek nyilvántartása, ebnyilvántartás, ebösszeírás, transzponderek ellenőrzése, fakivágás engedélyeztetése magánszemélyek részére, parlagfű- és gyommentesítés, termőföldekkel kapcsolatos kifüggesztés, kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos ügyek, szálláshely-szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos ügyek, birtokvédelmi ügyek, állatvédelmi, zaj- és rezgésvédelmi, hulladékgazdálkodási, környezetvédelmi hatósági, telepengedélyezés, piac ügyek, 500 m3-ig a locsolási célú kút engedélyezési ügyek.
A vonatkozó jogszabályok előírásai szerint ellátja a jegyző hatáskörébe utalt társasházak feletti törvényességi felügyeletet.
Feladata az önkormányzati fenntartású gyermekvédelmi, gyermekjóléti, szociális intézmények létesítése, fenntartói irányítása, működtetése, felügyelete, törvényességi ellenőrzése, illetve ezen önkormányzati fenntartású intézmények törzskönyvi nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézés. Feladata továbbá az önkormányzati egészségügyi feladatok ellátása, orvosi ügyelet felügyelete, illetve a babaköszöntő csomagokkal kapcsolatos ügyintézés.
Feladata Szigetszentmiklós illetékességi területén közterület-használati eljárások lefolytatása, 3,5 t önsúlyt meghaladó gépjármű részére hatósági bizonyítvány kiadása, továbbá közbiztonsági feladatok ellátása, kapcsolattartás a helyi rendvédelmi szervekkel, rendőrségi megállapodásba foglalt feladatok ellátása, közterület-felügyelői, segédfelügyelői feladatok ellátása, katasztrófavédelmi tervek elkészítése, aktualizálása.
Feladata a szociális és gyermekvédelemről szóló törvény, szociális és gyermekvédelmi tárgyú rendeletek, helyi rendeletek, továbbá egyéb vonatkozó jogszabályok alapján a pénzbeli és természetbeni juttatások tárgyában döntés előkészítése. Feladata a település jegyzőjének hatáskörébe tartozóan gyámhatósági ügyekben és társhatóságok megkeresésre környezettanulmány készítése, a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságának megállapítása, kiegészítő gyermekvédelmi támogatásra való jogosultság megállapítása. Hátrányos helyzet és halmozottan hátrányos helyzet megállapítása, szünidei gyermekétkeztetés megszervezése. A Pénzbeli és Természetbeni Ellátások Rendszerében a megállapított ellátások rögzítése, naprakész vezetése. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatok kezelése, döntés előkészítése. A feladatkörhöz kapcsolódó adatközlés és statisztika elkészítése. A szociális törvényben szabályozott ellátások iránti kérelmek illetékesség hiányában történő áttétele. Döntés előkészítése bölcsődei felvételi kérelmek várólistán történő elhelyezés kapcsán benyújtott fellebbezések vonatkozásában. Szépkorúak személyes köszöntése, szociálisan rászoruló nyugdíjasok rekreációs üdülésének lebonyolítása.
Elbírálja a Nemzeti Választási Iroda által vezetett névjegyzék vonatkozásában - mind az elektronikusan, mind a papír alapon - beérkezett kérelmeket.
Városüzemeltetési Osztály
A térinformatikai rendszerben található információk karbantartása, a megjelenített adatok tisztítása, frissítése, a lekérdezések összeállítása, az új térképi tartalmakhoz szükséges adatok beszerzése, rendszerezése, feldolgozása és publikációra való előkészítése.
Településrendezési Osztály
Feladata a településrendezés, a település szerkezetének és terület-felhasználásának szabályozásával kapcsolatos, valamint a város építészeti, városképi, illetve természeti értékeinek védelme és igényes alakítása érdekében végzett előkészítő feladatok ellátása. A településrendezéshez kapcsolódó beadványok illetve a szomszédos települések településrendezési eszközeinek véleményezése, a településképi véleményezési- és bejelentési eljárásokban, valamint a településrendezési szerződések előkészítésében való közreműködés.
Feladata továbbá Szigetszentmiklós illetékességi területén a közterület elnevezések előkészítése, közterületek rendezése, házszámozás, címet igazoló hatósági bizonyítványok kiadása, telekalakítási eljárásoknál szakhatósági állásfoglalások kiadása, cím- és körzetnyilvántartás, valamint vagyongazdálkodással kapcsolatos egyes feladatok ellátása, különösen telekgazdálkodási ügyek, ingatlanvásárlás- és értékesítés, kisajátítási ügyek, vagyoni értékű jogokkal kapcsolatos ügyintézés.

