A Batthyány Kázmér Gimnáziumban nyolc évvel ezelőtt szerveztük első programunkat, egy Vándortábort a Kéktúra útvonalán. Ez a program hagyománnyá vált, ezen a nyáron már a 9. vándortúrát teljesítettük 33 fő részvételével Kékestető és Putnok közötti 100 km-es kéktúra szakaszon. 2007-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a tanév közben is szervezzünk hétvégi 1-2 napos túra programokat. Az ötlet fogadtatásra talált a diákok körében, így 2008. január 28-án megalapítottuk 16 fő részvételével a SZITU (Szigeti Túrázók) Természetjáró Csoportot. A csoportunk tagjai elsősorban a gimnázium diákjai és tanárai, de szívesen fogadunk bárkit, aki érdeklődik a túrázás, természetjárás iránt.
A havi rendszerességgel szervezett túráink között egyre nagyobb szerep jutott a teljesítménytúráknak, így elhatároztuk, mi is szervezünk ilyen jellegű túrákat, melyek által megismertethetjük az érdeklődőkkel Csepel-sziget kulturális és természeti értékeit. A 2010/2011-es tanévben meghirdettük a Sziget Kupa osztályok közötti versenyt (amelyen 4 iskola 17 osztálya vett részt), illetve a Csepel-sziget teljesítménytúrázója mozgalmat (amelyet 101 fő teljesített). A versenyt és a túramozgalmat a 2011/2012-es tanévben is megszervezzük. Szintén 2010-ben indítottuk el a Pest Megye Teljesítménytúrázója túramozgalmat a Pest Megyei Természetbarát Szövetséggel együttműködve.
Bízunk benne, hogy sikerül egy olyan közösséget alkotnunk, ahová jó tartozni, ahol olyan emberek tevékenykednek, akik szeretik és óvják a természetet. Ha szeretnél a csoporthoz csatlakozni, velünk túrázni, akkor keress minket bizalommal, örömmel fogadunk mindenkit!
Elérhetőségek:
Vezető: Baranyi Zsolt
Telefon: 70-505-9595
E-mail: baranyi1975@gmail.com
Gulyás Borbála
Telefon: 70-261-3950
E-mail: gulyas0704@gmail.com
Web: www.szi-tu.hu

